Hírek

Méltó helyre kerül cégünk ajándéka

A napokban véget ért Bringázz a munkába! kampány nyereménysorsolásán a tatabányai Lhg Kft.-nek kedvezett a szerencse, azaz ők nyerték a Zenit Kft. által felajánlott kerékpártámaszt. A cég egyike volt annak a csaknem 3000 csapatnak, amelynek tagjai szeptember 9. és 22. között összesen 422 584 km-t tettek meg kétkeréken.
 
Az égiek kegyesek voltak az idei második Bringázz a munkába! kampány résztvevőihez, hiszen a kéthetes esemény alatt szinte végig kellemes, későnyári időjárásnak örülhetett mindenki, aki a közlekedésnek ezt az egyszerű, olcsó, egészséges és nem mellesleg környezetbarát módját választotta. Szerencsére ezt sokan meg is tették, a Bike Citizens alkalmazáson keresztül ugyanis mintegy 8700 ember gyűjtötte a kilométereket.
 
Vagy, ha úgy tetszik, ennyien szálltak nyeregbe azért, hogy övék legyen cégünk ajándéka, azaz széles választékunk egyik kiváló kerékpártámasza, amely hamarosan már a boldog győztesek munkahelyén várja majd a parkoló bringákat. Örülünk, hogy az eseményt lezáró díjátadón jelképesen keretbe foglalhattuk a kiváló kezdeményezést, hiszen annak idején a kampányt megnyitó Bringás reggelin is ott voltunk: Dunakeszi telephelyünkön néhány finom falattal és üdítővel vártuk a munkába tekerőket.
 
Azóta már tudjuk, hogy a Magyar Kerékpárosklub kampánya, amelyhez most először a munkába igyekvők mellett az egyetemre, főiskolára tartó diákok is csatlakozhattak, ismét hatalmas sikert aratott, és képes volt még inkább ráirányítani a figyelmet a közlekedésnek erre a minden szempontból előnyös alternatívájára. Remélhetőleg hamarosan még több biciklist láthatunk majd az utakon, és ezzel párhuzamosan egyre több helyen ismerik fel, hogy érdemes megteremteniük a bringás munkába járás minden szükséges feltételét.

Éppen ezért, bár a kerékpártámasz ezúttal csak a legszerencsésebb csapatnak járt, logisztikai webáruházunkból bárki beszerezheti nemcsak a most felajánlotthoz hasonló támaszainkat, de szintén minőségi és biztonságos kengyeles-, fali-, fedett- vagy akár BikeBox kivitelű kerékpártárolóinkat is.