Hírek

Hírek

A raktár egyik sarkában robotok pakolják a dobozokat, a másikban pedig egy drón repked, és készít fényképes leltárt a készletekről. Ez a „látomás” elsőre meglehetősen utópikusnak tűnhet, pedig talán már a nem is annyira távoli jövőből származik. Mindkét technológia létezik ugyanis, persze ahhoz még idő kell, hogy széles körben is elterjedjenek.
 
Három százalék. Egy egészen friss, az Alternatív Gazdasági és Demográfiai Fejlesztési Központ által publikált elemzés ennyire teszi azoknak a munkahelyeknek a számát, amelyeket teljes egészében ki lehetne váltani robotokkal. Azért kezdjük ezzel a számmal, hogy világos legyen, az automatizáció nem jelenti szükségszerűen az állások tömeges megszűnését, sőt: a számítások szerint a mesterséges intelligencia egyenesen több munkahelyet teremt majd, mint amennyit eltöröl. Hazánkban pedig egyenesen megoldást kínálhat az egyre növekvő munkaerőhiányra.
 
Ennek ellenére a téma szakértői rendre megjegyzik, bár a fejlődés iránti igény itthon is megvan, és már látszanak is az első biztató jelek, azért az emberek fejében a gépesítéssel kapcsolatban élő gyakran negatív előítéletek lebontásában még akad tennivaló. Pedig a jövő visszavonhatatlanul az automatizációé, amely egy hozzánk hasonló ország számára nem pusztán lehetőség, de egyenesen létszükséglet is.
 
A kulcs a hatékonyságnövelés. Az idehaza is égető munkaerőhiány nem látszik rövidtávon megoldódni, így nincs más lehetőség, mint a meglévő szűkös létszámmal minél nagyobb termelékenységet elérni. Ennek kiváló útja lehet a gépesítés, vagyis, hogy a dolgozók a technológia vívmányai révén felszabadult idejüket más tevékenységekre fordíthassák. Nem véletlen, hogy a legnagyobb áttöréseket ott éri el a robotika, ahol monoton, ismétlődésre épülő, az ember számára megterhelő és unalmas mozdulatokra van szükség.
 
Már létező megoldás, hogy a munkások helyett drónok végezzék a készletek ellenőrzését. A raktár térképét, az előre meghatározott repülési útvonallal együtt, beprogramozzák az eszközbe, amely a rá rögzített 3 leolvasó segítségével értelmezi a palettákon lévő vonalkódokat. A beszámolók szerint a készletellenőrzésre fordított idő ezzel a tizedére csökken, a beruházás tehát hamar megtérül.

Extrém példa ugyan, de már létezik olyan robot is, amely szorgosan pakolja a dobozokat a polcokról a raklapokra. Hozzá kell tenni, egyelőre „csak” 14 kilónyi rakományt bír el, amiből jól látszik, hogy a robotok még a raktárakban sem holnap váltják ki az emberi erőt – de az automatizált folyamatok bevezetése, illetve fejlesztése már egyáltalán nem csak a jövő zenéje.

Tovább

Azoknak, akik beruházásaik során a költséghatékonyságot tartják az egyik fő szempontnak, aligha kell bizonygatni, hogy a „használt” kifejezés nemhogy kerülendő, de sokszor egyenesen keresendő. Nincs ez másként az állványrendszereknél és az egyéb raktártechnikai eszközöknél sem, ahol cégünk az új alkatrészeknél jóval kedvezőbb áron kínálja tökéletes állapotban lévő termékeit – ráadásul ezzel még nem is ért véget az előnyök sora!
 
Legyen szó használt polc- és állványrendszerekről vagy más raktártechnikai termékekről, a Zenit Kft. által folyamatosan változó kínálat mellett forgalmazott „second hand” termékek funkciójukban és teherbírásukban is azonos értékkel bírnak, mint az új eszközök. Körültekintő átválogatás és átvizsgálás után kizárólag a felhasználásra javasolt használt rendszereket értékesítjük. Cégünk a szakszerű telepítésről is gondoskodik, amire garanciát is vállalunk.
 
Fontos megjegyezni, hogy a nálunk megvásárolható használt eszközök egyetlen esetben sem minőségi okokból kerültek lecserélésre. Számos cég például egy-egy költözés során nem viszi magával meglévő állványrendszerét, hanem – figyelembe véve a következő telephely adottságait – újat építtet. De előfordulhat olyan is, hogy valahol célszerűvé válik görgősre cserélni a meglévő állványrendszert, ami szintén az amúgy kiváló állapotban lévő berendezés feleslegessé válását eredményezi.
 
Ami azonban az egyik helyen már felesleges, máshol éppen a tökéletes megoldást jelentheti. Kínálatunk különösen előnyös lehet azoknak, akiknek kisebb mennyiségre, akár csak 2-3 mezőre van szükségük.
Ezek a használt polcok, állványok, anyagmozgató eszközök, kézi kocsik vagy épp targoncák tehát nem csak a költségek lefaragásában segíthetnek, de teljesen megbízhatóak is. Ráadásul nem mehetünk el szó nélkül az egyik legfőbb előnyük mellett sem: azonnal szállíthatóak, az új állványgyártóknál jellemző 5-8 hetes vagy akár ennél is hosszabb határidővel ellentétben.
 
A jelenleg készleten lévő használt alkatrészekről érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon. Viszonteladókat is kiszolgálunk.
 
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269

Email: info@zenitkft.hu

Tovább

Hozzuk ki a maximumot a térből! Ez az elv ösztönzi a világ dinamikusan fejlődő nagyvárosait az új és egyre magasabb felhőkarcolók felhúzására, hogy a szűkös és drága alapterületet a lehető legjobban kihasználják. És miért lenne ez másként egy raktárban, ahol a tárolókapacitás növelésének optimális módszere szintén a „felfelé törekvés” lehet. Erre pedig cégünk galériás polcrendszerei kínálnak egyszerű, biztonság és „testre szabott” megoldást!
 
A galériás polcrendszerek alkalmazása leginkább ott kerülhet előtérbe, ahol a tárolandó árut nem raklapokon, hanem dobozokban vagy más kisebb kiszerelésekben kell elhelyezni viszonylag kis területen. Nem véletlen, hogy a technológia egyre gyorsuló ütemű terjedése nagyban összefügg az elektronikus kereskedelem közelmúltban látott robbanásszerű felfutásával. A Magyarországon is egyre dinamikusabban fejlődő webáruházak raktárhátterének kiszolgálására tökéletesek a galériás polcrendszerek, csakúgy, mint például alkatrész raktárakban, ahol szintén többnyire kisméretű árukat kell tárolni.
 
Talán mondani se kell, a galériás állványrendszer azokon a helyeken javíthat a legtöbbet a hatékonyságon, ahol nagy a belmagasság: minél magasabb a felépítmény, annál kisebb a fajlagos beruházási költség. A Zenit Kft. által kínált megoldás akár négy járószint kialakítását is lehetővé teszi tizenkét méteres magasságban. Mindezt természetesen úgy, hogy a raktárban dolgozó munkatársak maximális biztonságban végezhessék munkájukat. Ennek érdekében a szükséges kulcsfontosságú helyeken (pl. feladóhelyek környékén, a lépcsők alatt és mellett) a galériás polcrendszer acélszerkezet alátámasztást is kap.
 
Mivel minden raktár más és más, az azokba szánt állványrendszereknél sem léteznek „dobozos” szabványmegoldások. A tárolókapacitás maximálásának érdekében ezért minden esetben egyedi tervezést végzünk, gondosan ügyelve az ügyfél igényeire, valamint a raktár és a tárolandó áruk fizikai paramétereire.
Amennyiben egy vállalkozásnak jelenleg csak egyszintes tárolásra van igénye, de a jövőben potenciál-növekedésre van kilátás, úgy javasoljuk, hogy az első ütemben leszállított állványkeretek toldhatóak legyenek, a könnyebb jövőbeli bővítés érdekében. Éppen ezért ajánljuk azt is, hogy már a galériás állványrendszer első fejlesztésekor kerüljön felépítésre a végleges magasságú keret, ezzel is elősegítve a további szintek későbbi kiépítését.
 
Ha felkeltettük az érdeklődését, további információért forduljon kollégánkhoz az alábbi elérhetőségeken:
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269

Email: info@zenitkft.hu

 

Tovább

Sokan szükséges rosszként kezelik a munkahelyi dohányzást, és bár igazuk lehet, attól, hogy a dohányzás egészséges nem lesz, kulturált még lehet. Ha úgy teszünk, mintha nem létezne a jelenség, azzal nemcsak a kollégáinkat hozzuk kényelmetlen helyzetbe, de magát a céget is.
 
A vonatkozó jogszabályok pontosan behatárolják a munkahelyi dohányzás lehetőségeit és tilalmait, de kötelezettségeket alig támasztanak a munkáltatóval szemben. Ennek ellenére tény, hogy a felnőtt hazai lakosság 28%-a dohányzik, de az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében ez az arány még magasabb. Emiatt jó eséllyel már egy 10-20 fős közösségben is lesz jó néhány ember, akik időnként ki- vagy „lemennek” elszívni egy cigarettát az udvaron, a raktár, műhely, iroda, stb. elé.
 
Munkáltatóként tekinthetjük küldetésünknek, hogy leszoktassuk őket erről a szenvedélyükről, és erre számos eszköz áll rendelkezésre. Ugyanakkor, ha szándékosan nem alakítunk ki számukra egy esőmentes dohányzóhelyet hamutartóval és némi szélvédelemmel, bizony – a tapasztalatok szerint – ne lepődjünk meg, ha hamarosan csikkek lepik majd el az épületek környékét, és az ereszek alatt, vagy más, nem kívánatos helyeken rendszeresen kollégák füstfelhőiben kell elhaladnunk. Emellett a dohányzó munkatársak is nagyra értékelik, ha rossz szokásuk ellenére nem páriaként tekintünk rájuk. A leszoktatás nem a mi szakterületünk, de a kulturált és emberhez méltó dohányzóhely kialakításához mindent megtalál kínálatunkban.
 
Kérdéssel, árajánlat-kéréssel forduljon hozzánk bizalommal:
 
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269

Email: info@zenitkft.hu

Tovább

A szekrény mélyére kerül a téli kabát, ébredezik a természet, megtelnek élettel a kávézók teraszai – és egyre többen pattannak biciklire. Többek között ezek a tavasz és a jó idő beköszöntének biztos jelei. A kerékpár ilyenkor sokak számára nemcsak a sportolás, hanem a munkába járás fontos eszközévé is válik. Éppen ezért érdemes az Ön cége, irodája számára is beszerezni egy kerékpártárolót – ami nem árt, ha még fedett is.
 
Ennek a négyről két kerékre váltásra ösztönző évszaknak ugyanis van egy közismert tulajdonsága: a szeszélyesség. Hiszen hányszor láttuk már ezekben a hónapokban, hogy reggel verőfényes napsütésben indultunk el otthonról, aztán egyszer csak leszakadt az ég. A biciklivel munkába érkezőknek ez különösen kellemetlen, ezért, hogy nekik se kelljen napközben a felhőket kémlelni (vagy, 21. század lévén, az időjárás-előrejelző oldalakat bújni), széles választékunkból a legmegnyugtatóbb megoldást fedett kerékpártárolóink jelenthetik.
 
Weboldalunkon kedvükre válogathatnak a különböző méretű és kialakítású fedett tárolók között, így akkor is megtalálhatják az Önöknek legmegfelelőbbet, ha csak néhány munkatársuk érkezik kerékpárral. Ráadásul, ha idővel még többen kapnak kedvet a reggeli és délutáni tekeréshez, némi bővítéssel a megnövekedett igényeket is ki tudják majd szolgálni – az elemek ugyanis egymáshoz kapcsolhatók.
 
Sőt, tárolóink nem csak a kapacitás terén bővíthetőek, hanem igény szerint oldal- és hátfallal is elláthatók a magasabb szintű védettség érdekében. Minden termékünk egyszerűen, mégis szilárdan rögzül a földhöz, így a stabil kialakításnak hála biztosan senkit nem fogad majd feldőlt, megsérült kerékpár látványa, amikor a munkaidő végeztével ismét nyeregbe száll.
 
Ha felkeltettük az érdeklődését, további információért forduljon kollégánkhoz az alábbi elérhetőségeken:
 
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269
Email: info@zenitkft.hu

Tovább

„Bírja az még!” – hangzott el bizonyára már több olyan raktárban is, ahol az állványrendszer valamely része megsérült. Pedig ennél rosszabb mondat kevés van ebben a világban, hisz a deformálódott állvány akár jóval a sérülés keletkezése után is összeroskadhat. Akit eddig a javítással, cserével járó „macera” tartott vissza, annak van egy nagyon jó hírünk!
 
Egy-egy elgörbült állvány látványa bizonyára mindenkit aggodalommal tölt el, hiszen egy ilyen „időzített bomba” nemcsak jelentős anyagi kockázatot rejt a rajta lévő áru miatt, hanem, ami még rosszabb, a dolgozók épségét is veszélyezteti. Sokan mégis, miután gondolatban felmérik, mennyi pénzt – és időt – emésztene fel a helyzet megoldása, inkább igyekeznek a végsőkig várni –, amiből néha sajnos „túl késő” lesz.
 
Nekik jelenthet aranyat érő megoldást a holland ROS által kifejlesztett javítási technológia, amely Magyarországon is elérhető cégünk, a Zenit Kft. jóvoltából. A költséghatékony módszer segítségével maximális raklapterhelés mellett, tehát lerakodás nélkül végezhető el a teljes és maradandó korrekció. Egy-egy állvány ráadásul akár 3 alkalommal is javítható, a biztonságos működésre, illetve az eredetivel megegyező teherbírásra pedig garanciát is vállalunk!
 
Munkatársaink a javítandó állvány típusához tervezett présformával körbeépítik a raklapos állványoszlopot, és hidraulikus, 3 dimenziós nyomással visszaalakítják az oszlop front-, oldal-, és élprofilját. Miután a javítási folyamat befejeződött, a nyomás fokozatosan felszabadul, a raklapos állványoszlop visszanyeri eredeti alakját, és újra 100%-osan terhelhető, funkcionálisan pedig úgy működik, mintha kicserélték volna.
 
Talán nehéz elhinni, de egy ilyen javítás kevesebb, mint 30 percig tart, amelyet, mint már jeleztük, úgy végzünk el, hogy az állványokról nem is kell lerakodni. Mindez a cseréhez képest több mint 50% megtakarítást jelent, a napi működés minimális zavarása mellett. Nem mellesleg pedig, hisz ma már ez is fontos szempont, technológiánk „zöld megoldás”, hisz csökkenti cége ökológiai lábnyomát, ha csere helyett az általunk végzett javításra szavaz!
Tekintse meg az ROS technológiát bemutató videónkat ITT.
 
 
 
 
 
 
A hagyományos és az ROS technológia összehasonlítása:
 
Raklapos állványláb csere (HAGYOMÁNYOS TECHNOLÓGIA)
Raklapos állványláb javítás
 (ROS TECHNOLÓGIÁVAL)
Sérült állványláb melletti (jobb, bal) állványmezőkből kitárolás targoncával: targonca üzemidő költsége, targoncás munkabér költsége, valamint a kitárolás alatt elvégezhető egyéb targoncás munkavégzésből elmaradó veszteség.
A sérült állványlábról és környezetéből nem szükséges kitárolni.
Kitároláshoz szükséges komissiózó terület használata (ha van egyáltalán szabad hely).
A rakatok az állványon maradnak, nem szükséges komissiózó terület.
Kitároláshoz szükséges adminisztrációs feladatok elvégzése: vállalatirányítási rendszerben, papír-alapon.
Nincs szükség külön adminisztrációra.
Sérült állványláb melletti (jobb, bal) állványmezőkből gerendák és biztosító stiftek kiszerelése, egy helyre történő deponálása.
Nem szükséges az állványláb bontása.
Sérült állványkeret alapcsavarjainak feloldása.
Nem szükséges az alapcsavar bontása.
Sérült állványkeret ledöntése, szétszerelése.
Nem szükséges az állványláb bontása.
Új állványláb vásárlása.
Nem szükséges az új állványláb vásárlása.
Új állványkeret összeszerelése, felállítása, új alapcsavarokkal.
Nem szükséges az állványláb bontása, összeszerelése.
Gerendák visszarakása mindkét állványmezőbe, biztosító stiftek behelyezése.
Nem szükséges az állványláb bontása, összeszerelése.
Az alapcsavarok eltávolítását követően esetlegesen a padozat javítása.
Nem szükséges az alapcsavar bontása.
A teljes szerelési műveletsor alatt targonca vagy ollós emelő biztosítása szükséges!
Jellemzően kézi hidraulikus emelő (béka) szükséges a javításhoz.
 
A közelmúltban végzett állványláb-javítási referenciánkért kattintson tovább az összefoglalónkra!
 
További információért forduljon kollégánkhoz az alábbi elérhetőségen:
 
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269
Email: info@zenitkft.hu

Tovább