Hírek

Ne vegyen, béreljen – akár kerékpártámaszt is!

Egy vállalat életében időnként eljöhet a pillanat, amikor gyorsan be kell szereznie bizonyos logisztikai eszközöket, de csak egy rövidebb időtávra. A Zenit Kft. éppen ezért jó ideje foglalkozik állványrendszerek bérbeadásával, a szolgáltatás sikerén felbuzdulva pedig úgy döntöttünk, a jövőben kerékpártárolót is lehet cégünktől kölcsönözni.
 
Szerencsére manapság kis túlzással egymást érik a különböző bringás rendezvények, sőt, ahogy egyre többen ismerik fel ennek a közlekedési módnak az előnyeit, úgy válnak minden nagy létszámú esemény kötelező kellékeivé a megfelelő kapacitású biciklitárolók.
 
És bár az elegendő számú támasz elhelyezése a hétköznapokban is fontos elvárás a munkahelyek, önkormányzatok, vendéglátóhelyek felé, természetesen, amikor hirtelen, egy rövidebb időszakra megnőnek az igények, a bérlés is kiváló megoldás lehet. A Zenit Kft. kerékpártárolóinak széles választékéban 3 féle típusú, változatos méretű és kialakítású kengyeles támasz is akad, amely ideális erre a célra.
 
A Strap, a Galaxy és a Track kerékpártámaszaink közös jellemzője, hogy használatuk során nincs szükség a talajhoz való rögzítésre, így könnyen összeszerelhetőek, mégis stabil és biztonságos tárolást tesznek lehetővé bármilyen méretű és típusú bringának. Ezek a támaszok ráadásul gyorsan és egyszerűen áttelepíthetők vagy akár bővíthetők, amik szintén nem utolsó szempontok egy rendezvény esetén.
 
Aki igénybe veszi új szolgáltatásunkat, élvezhet minden olyan előnyt, amit azok a partnereink már pontosan ismernek, akik béreltek, bérelnek tőlünk állványt: nem elég, hogy ezzel a konstrukcióval nincs szükség nagy összegű tőkebefektetésre, továbbá nem kell a tárolókat tárgyi eszközként bevételezni, nyilvántartani, de ajánlatunkat minden esetben egyedileg, megrendelőnk igényeinek megfelelően alakítjuk ki.
 
Ha felkeltettük az érdeklődését, látogasson el a honlapunkra, vagy érdeklődjön az alábbi elérthetőségeken:
 
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269

Email: info@zenitkft.hu