Hírek

Fő a biztonság – főleg ha pénztárcabarát módon és gyorsan is tehetünk érte!

„Bírja az még!” – hangzott el bizonyára már több olyan raktárban is, ahol az állványrendszer valamely része megsérült. Pedig ennél rosszabb mondat kevés van ebben a világban, hisz a deformálódott állvány akár jóval a sérülés keletkezése után is összeroskadhat. Akit eddig a javítással, cserével járó „macera” tartott vissza, annak van egy nagyon jó hírünk!
 
Egy-egy elgörbült állvány látványa bizonyára mindenkit aggodalommal tölt el, hiszen egy ilyen „időzített bomba” nemcsak jelentős anyagi kockázatot rejt a rajta lévő áru miatt, hanem, ami még rosszabb, a dolgozók épségét is veszélyezteti. Sokan mégis, miután gondolatban felmérik, mennyi pénzt – és időt – emésztene fel a helyzet megoldása, inkább igyekeznek a végsőkig várni –, amiből néha sajnos „túl késő” lesz.
 
Nekik jelenthet aranyat érő megoldást a holland ROS által kifejlesztett javítási technológia, amely Magyarországon is elérhető cégünk, a Zenit Kft. jóvoltából. A költséghatékony módszer segítségével maximális raklapterhelés mellett, tehát lerakodás nélkül végezhető el a teljes és maradandó korrekció. Egy-egy állvány ráadásul akár 3 alkalommal is javítható, a biztonságos működésre, illetve az eredetivel megegyező teherbírásra pedig garanciát is vállalunk!
 
Munkatársaink a javítandó állvány típusához tervezett présformával körbeépítik a raklapos állványoszlopot, és hidraulikus, 3 dimenziós nyomással visszaalakítják az oszlop front-, oldal-, és élprofilját. Miután a javítási folyamat befejeződött, a nyomás fokozatosan felszabadul, a raklapos állványoszlop visszanyeri eredeti alakját, és újra 100%-osan terhelhető, funkcionálisan pedig úgy működik, mintha kicserélték volna.
 
Talán nehéz elhinni, de egy ilyen javítás kevesebb, mint 30 percig tart, amelyet, mint már jeleztük, úgy végzünk el, hogy az állványokról nem is kell lerakodni. Mindez a cseréhez képest több mint 50% megtakarítást jelent, a napi működés minimális zavarása mellett. Nem mellesleg pedig, hisz ma már ez is fontos szempont, technológiánk „zöld megoldás”, hisz csökkenti cége ökológiai lábnyomát, ha csere helyett az általunk végzett javításra szavaz!
Tekintse meg az ROS technológiát bemutató videónkat ITT.
 
 
 
 
 
 
A hagyományos és az ROS technológia összehasonlítása:
 
Raklapos állványláb csere (HAGYOMÁNYOS TECHNOLÓGIA)
Raklapos állványláb javítás
 (ROS TECHNOLÓGIÁVAL)
Sérült állványláb melletti (jobb, bal) állványmezőkből kitárolás targoncával: targonca üzemidő költsége, targoncás munkabér költsége, valamint a kitárolás alatt elvégezhető egyéb targoncás munkavégzésből elmaradó veszteség.
A sérült állványlábról és környezetéből nem szükséges kitárolni.
Kitároláshoz szükséges komissiózó terület használata (ha van egyáltalán szabad hely).
A rakatok az állványon maradnak, nem szükséges komissiózó terület.
Kitároláshoz szükséges adminisztrációs feladatok elvégzése: vállalatirányítási rendszerben, papír-alapon.
Nincs szükség külön adminisztrációra.
Sérült állványláb melletti (jobb, bal) állványmezőkből gerendák és biztosító stiftek kiszerelése, egy helyre történő deponálása.
Nem szükséges az állványláb bontása.
Sérült állványkeret alapcsavarjainak feloldása.
Nem szükséges az alapcsavar bontása.
Sérült állványkeret ledöntése, szétszerelése.
Nem szükséges az állványláb bontása.
Új állványláb vásárlása.
Nem szükséges az új állványláb vásárlása.
Új állványkeret összeszerelése, felállítása, új alapcsavarokkal.
Nem szükséges az állványláb bontása, összeszerelése.
Gerendák visszarakása mindkét állványmezőbe, biztosító stiftek behelyezése.
Nem szükséges az állványláb bontása, összeszerelése.
Az alapcsavarok eltávolítását követően esetlegesen a padozat javítása.
Nem szükséges az alapcsavar bontása.
A teljes szerelési műveletsor alatt targonca vagy ollós emelő biztosítása szükséges!
Jellemzően kézi hidraulikus emelő (béka) szükséges a javításhoz.
 
A közelmúltban végzett állványláb-javítási referenciánkért kattintson tovább az összefoglalónkra!
 
További információért forduljon kollégánkhoz az alábbi elérhetőségen:
 
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269
Email: info@zenitkft.hu